Segédlet a műszaki rajz ZH-hoz

Feladat: Rajzoljuk meg a kapott alkatrész gépészetileg helyes műhelyrajzát!

Eőször is, kezünkbe vesszük ezt a bigyót. Lehetőleg úgy fogjuk, hogy minnél kisebb felületet takarjuk el az ujjainkkal, de azért ne essen a lábunkra. Az utóbbi esetben ugyanis garantált a lábtörés. FIGYELEM!! Az Ea. I.-ben még véletlenül se tegyük le a ketyerét az asztalra, mert ha onnan lepottyan, azt életben meg nem találjuk. Szemünket meresztve megforgatjuk ezt a bizgentyűt, és megpróbáljuk kitalálni, vajon hány nézet kell és hol érdemes metszeni. Valószínűleg semmi szimmetriát nem találunk rajta, és a nézetek száma x, ahol x tart a végtelenbe. Persze a metszetekkel ezt lehet csökkenteni. Ha bele nézünk az alján lévő kis lyukba, láthatjuk, hogy ez bonyolultabb, mint a New-York-i metróhálózat.

Kezdetnek kiszemelünk egy szimpatikus csücsköt ezen a ketyerén, és lerajzoljuk, A biztonság kedvéért, a lap közepére. Ez után valamelyik éle mentén megkeressük a legközelebbi törést. Ez lesz a második pontunk. Ezt az útvonalat az előző pöttyből kiindulva lefirkantjuk a papírra.


1. ábra

Az előbbi műveletet annyiszor játsszuk el, míg az összes bütyköt, horpadást, betörést, letörést, kanyart, hegesztési hibát, harapásnyomot, és a Józsi Bá' ujjlenyomatát át nem másoltuk a lapra. Most következik a metszés. Mivel a benne lévő vízvezeték hálózatról fogalmunk sincs, hogy a kanyar után merre megy tovább, legegyszerűbb, ha elővesszük a házi készítésű motoros fűrészünket, és elkezdjük ezt az ingyom-bingyomot cafatokra vagdosni. A röpke puzzle, és a több órás firkantás után, már késznek mondhatjuk a majdani rajzunk alapját.


2. ábra

Most megnézzük, hasonít-e egyátalán az eredeti kazán-berendezéshez. Hát nem! Sebaj! Most vastagon, jó VASTAGON, hogy el se lehessen téveszteni, kihúzzuk a kontúrokat. Majd vékony ferde vonalkákat firkantunk a metszeti részen ott, ahol anyagnak kell lennie. Na! Már rá lehet fogni, hogy ezen az ábrán felismerhető a kezünkben tartott rotációs-kapa-fő-tartójának-kiegészítő-csapjának-kersztmetszetébe-dugott-csavar-alátétjének-a-készítéséhez-szükséges-ütvefúrót-hordozó-Pista-Bácsi-cipőka-nalát-őrző-anyós-protkó-robbantott-változa. Ezt követi a rajzhoz tartozó, de nem látható szimmetria vonalak: Kizárt, hogy ezen valami is szimmetrikus legyen. Fontos, hogy bejelöljük, hol, minek, kinek, hova, hányszor, hány részre, mikor, mivel, milyen irányba, mekkora szögben, milyen rezgésszámmal, milyen állapotban, és mekkora igénybevétellel metszettük el ezt az akármit.


3. ábra

Aki eddig még nem dobta volna fel a talpát, még mindig megteheti. Ugyanis most következik a MÉRETEZÉS! Itt megjegyzendő, hogy a méreteket logikusan és jól átláthatóan kell elrendezni. Miután mindet megadtuk, nézzük meg, hogy nem hagytunk-e ki véletlenül egyet-kettőt-pár százat.

Ha ezzel is meglennénk, és még mindig az élők között érezzük magunkat, akkor már virulhat a buránk. Ugyanis már majdnem készen vagyunk. Csak a tűrések, a felületi és az anyagi minőség meghatározása van hátra.

a.) Tűrések: "Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette..."
b.) Felületi minőség: Két módszer ismeretes. Az egyikben az ember megnyalja, mint a 9 Volt-os elemet. A szálkákat a Balesetin pár hét alatt kiszedegetik. A máisk módszer lényegesen egyszerűbb. 1. pont: fogd meg a kacatot! 2. pont: kezd el letaperolni! 3. pont.... ... és végül a 35878418948. pont: Számold meg az ujjaidon lévő sebeket, szorozd meg a Hold kerületének Nap-Föld távolságra vett logaritmusának köbgyökével. Ezt a számot a rajz jobb felső sarkába egy gyökjelszerűségbe írd be! ( Lásd 4. ábra!)
c.) Anyagi minőség: Jobb kezünkkel fogjuk meg a kapott gáz-turbina-töredéket! Kb. 40 cm-es magasságba dobáljuk fel egy párszor, úgy, mint ahogy a teniszezők csinálják! Majd egy lendületes mozdulattal vágjuk hozzá a felügyelő tanárhoz! Azonnal indítsuk el a stoppert! Amikor abbahagyta az anyázást az eltelt idő és a táblázat alapján már gyerekjáték megtudni az anyagi minőséget. A kapott eredményt felejtsük el, és írjunk be helyette egy másikat találomra!

4. ábra
4. ábra

Ezzel a feladatunkat megoldottuk. Mindenkinek jó ZH-t.